Nyomtatás
Farkasverem


Magyar nyelvű helynév Magyarországon Borsod-Abaúj-Zemplén megye Karcsa településén.
Adatai
1994 : Farkasverem s, d, sz ***
Toldalékos alakok
-


Más nevei
Információk a helyről és a névről
1945-ig ez a terület a református egyház tulaj­dona volt, és a lelkész javadalmához tartozott, nevének eredetéhez az alábbi magyarázatok fűződnek: 1. Még a mocsaras időkben a farkasok errefelé húzódtak be a faluba. A falusiak itt ástak vermet a farkasoknak. Tör­tént egyszer, hogy az egyik verembe beleesett egy farkas, oszt hogy a cigányok - akik hajnalban mentek haza Kiskövesdre Karcsáról, ahol lakodalomban muzsikáltak -álmosan botorkáltak arra, hát a brugós beleesett a verembe. A farkas is megijedt, a brugós is úgy félt, hogy meg sem mert mukkanni. Ijedtségében elkezdett hangszerén játszani és dalolni hozzá. Mert ha elhallgatott, a farkas morogni kezdett, s fogát vicsorgatta. Így hát kivilágos reggelig brugózott és dalolt a cigány a veremben. Mikor az emberek reggel mentek a vermet megnézni, a brugóst megtalálták a veremben, s kiszabadították szorongatott helyzetéből. 2. Sok farkasok jártak erre, van ott egy hely Farkasveremnek hívták. Ott a farkasok jártak, mert erre itt ezelőtt olyan víz vót, hogy csak az Ócskafalu vót ki, erre mindenütt víz vót, itt a víz vót, ahun mi lakunk. Ott azon a Farkasvermen olyan nagy domb vót ott, hát sok farkas tanyázott, oszt azér nevezték el Farkasveremnek. És vót olyan ember is, aki át talált oda menni, hogy valami vadat tudna lűni, hát majd­nem megölték a farkasok, annyian vótak, hogy csordával jártak.



A név adatai szócikkes formában