Google térkép Nyomtatás
helynévre

település
összes helyneve

Az újkori helynévtárban feldolgozott területek
Az újkori helynévtár 229281 helynévadatot tartalmaz.
A helynévtár összesen 258304 helynévadatot tartalmaz.
Frissítve: 2020. október 22.

A Magyar Digitális Helynévtár a Magyar Névarchívum honlapjával együtt a Magyar Nemzeti Helynévtár részeként működik. Ezen a honlapon az érdeklődők a helyneveket a keresőfelületen keresztül érhetik el, és lokális megjelenítésben, térképszerűen is megismerhetik.

A Magyar Digitális Helynévtárban két modult különítettünk el: az újkori helynévtárban keresve a jelenkori helynévállományról tudhat meg a felhasználó információkat, a korai helynévtár pedig 1350-ig tartalmaz az egyes helynevekről adatokat.

Az Általános felhasználói felület lehetőséget biztosít egy-egy konkrét helynévre történő keresésre éppúgy, mint egy-egy település kiválasztásával annak valamennyi helynevének megismerésére. A kereséskor és a kiválasztáskor kapott névlista bármelyik eleméről bőséges információk nyerhetők a megjelenő adatlapról, illetve az egyes helyek térképi megjelenítésére is lehetőség van. A térképi ábrázolás a feldolgozott források információit tükrözi, így pontosabb földrajzi azonosításra nem minden esetben használható: ezt a térképi megjelenítéseken jelezzük. A Kutatói felület elsősorban a szakemberek számára készül, de az általános felhasználók számára is hozzáférhető.



Minden érdeklődőnek sikeres böngészést kívánnak a Magyar Digitális Helynévtár szerkesztői:

dr. Hoffmann Istvándr. Tóth Valériadr. Josef Schwing
Debreceni EgyetemDebreceni EgyetemMannheimi Egyetem